Az Egységes Országos Vízszintes Alapponti hálózat (EOVA) vasbetonból épült geodéziai mérőtornyai
[ módosítva: 2009. 12. 09. ]

Kiegészítéseket, információkat, GPS-koordinátákat, linkeket, ötleteket, fikázást szeretettel várok, új címemre, a geotornyok /kukac/ gmail.com-ra. Kérlek ezután ezt használjátok.
A régi cím, ami a térképen is szerepel, továbbra is él, hogy ne vesszenek el levelek, a postaláda kitakarítása után gyúrok rá, hogy mindenkinek válaszoljak.

A számozás teljesen szubjektív, koncepciótlan és buta, csak a megkülönböztethetőséget segíti.
Megnézek egy jó nagy térképet a tornyok elhelyezkedéséről

Amint az lejjebb látható, 106 (vagy párral több?) ilyen objektum épült a hetvenes-nyolcvanas években. Valamennyi torony átmérője egységesen 3,5 méter, egy szint magassága (elvileg) 4 méter.
Az aláhúzott területnevek linkek, képekhez, illetve ha ilyen nincs, szöveges információkhoz vezetnek.
Nagy köszönet Felazso segítségéért, meg persze Buxi segítségéért is, de vele úgyis összedolgozunk.

Köszönet illeti sok más levélírómat, köztük Vaskalap kartársat, aki nagyon sokat segített részletes adataival.
Küldött egy részletes listát, ami ide kattintva elérhető (új ablakban nyílik). Ezen a listán természetesen más a sorszámozás mint nálam a táblázatban és a térképen, így a névről tudjátok összehozni a kettőt. (A többletinformáció ebben a listában a tornyok magassága méterben, amelyik mindegyiknél szerepel, valamint a javítás éve és a pontok geodéziai nyilvántartási száma.)

Az elmúlt évek alatt a linkek egy része feldobta a talpát, de egyelőre képtelen vagyok átdolgozni az egészet. Türelem, tornaterem.

  Terület (pontos) neve,
magassága
Közeli települések Szintek száma,
tetőszint magassága
Megjegyzés
1 Csóványos, 939 m (Börzsöny) Diósjenő, Királyháza FSZ+6 em.: 24 m Építés éve: 1978
A legmagasabb tszf magasságon épült torony
OKT útvonalán
2 Dobogó-tető, 517 m (Cserhát) Kutasó ? OKT útvonala közelében
3* Baráttető (Barát-fő), 389 m Hangony, Ózd-Szentsimon ? 1986-os térképen nem szerepel!
4 Magoska, 735 m (Zempléni-hg.) Boldogkőváralja, Arka kb. 3-4 emeletes lehet Elkeserítő. Átépítéssel mobiltelefon-toronnyá alakították. Még az évszám sem látható.
5 Magas-hegy, 328 m (Cserehát) Gagyapáti, Szanticska FSZ+1,5 em. OKT útvonala közelében | igen alacsony
6 Ortás, 321 m (Cserehát) Kány, Szemere ? A legészakibb torony
7 Frank-hegy, 274 m (Cserehát) Sajósenye, Szikszó ? -
8 Sárga-part, 101 m Nagycsécs ? -
9 Tetenke, 138 m Mándok FSZ+3 em. Létrák hiányoznak. (Info: Harmati Gábor, 2009. Köszönöm!)
10 Tarpai-Nagy-hegy, 142 m Tarpa ? A legkeletebbre lévő torony
11 Ricsó-hegy, 154 m Nyírmada ? -
12 Barók-hegy, 142 m Fábiánháza ? -
13 Károlypuszta, 167 m Nyírbéltek 24 m magas -
14 Tűzőrző-hegy, 167 m Nyírmártonfalva, Gútpuszta ? Zsuzsivasút régi útvonala mellett
15 Bagaméri-erdő, 138 m Bagamér ? AK útvonalán
16 Laponya-halom, 134 m Pocsaj, Cserekert Nagyon magas
(forrás: Buxi távoli képe)
-
17 Filagóriás, 98 m Tiszacsege ? -
18 Pazsag, 170 m (Bükkalja) Mezőkövesd, Szomolya ? Nem a Pazsag-tetőn!
19 Nagy-Hársas, 509 m (Mátra) Jobbágyi FSZ+5 em.: 20 m A hegyen tanösvény
20 Erki-halom, 102 m Erk ? -
21 Szabószállás, 90 m Tiszanána ? -
22 Naszály, 652 m (Cserhát) | GC-s kép Vác FSZ+3 és 2/3 em.,
kb. 15 m
Építés éve: 1974
OKT útvonalán, jó állapotú
23* Nagy-Szór-hegy oldala, 290 m Penc korábbi információ szerint FSZ+4,5 em., Buxi szerint 4 2/3 em., kb. 19 m 1986-os térképen nem szerepel!
Harmadrendű HP
Építés éve: 1976
24 Margita, 344 m | GC-s oldal
(Gödöllői-dombság)
Szada FSZ+6 em.: 24 (+2) m - sajna ezt már
nemtom honnan vettem, Buxi szerint
FSZ+5 em.: 20 m
Építés éve: 1974
25 Bajtemetés, 300 m | GC-s oldal
(Gödöllői-dombság)
Pécel FSZ+3,5 em., 14 m Építés éve: 1973 vagy 1978, nehezen olvasható.
A létrák és az emeleti pallók is hiányoznak, csak a tartószerkezetük maradt meg.
26 Ördögégető-halom, 119 m Szentlőrinckáta ? -
27 Tar-hegy, 113 m Bugyi FSZ+5 em.,
forrás: OKT-topik 7722. hsz.
Létrák a helyükön, forrás: OKT-topik, 7722. hsz.
28 Szőlő-hegy, 229 m Pilis (talán FSZ+3,5?)
Buxi : FSZ+4 em., 16 m
Építés éve: 1978
29 Kláratelep, 103 m Tápiószőlős
(Újszilvás, Tápiószele)
? FSZ+6 em. ?
Buxi:
FSZ+6 2/3, 27 m!
Építés éve: 1981
Az eddig felfedezettek közül a második legmagasabb torony
30 Sas-hegy, 140 m Csemő FSZ+7 em.: 28 m! Építés éve: 1981
Az eddig felfedezettek közül a legmagasabb torony
31 Csataszög, 94 m Nagykörű ? -
32* ? (Kunhegyes térségében) (Kunhegyes térségében) ? 1986-os térképen nem szerepel!
2004-es EOV-GK állományokban nem szerepel!
Így hajlunk arra, hogy nem is létezik. :(=
33 Erdő-hegy, 132 m Tatárszentgyörgy ? Nyitva, létrák hiányoznak. (Info: Dani Andor, 2009. Köszönöm!
34 Ebédleső-hegy, 124 m Dunaegyháza, Solt 8 m magas -
35 Kadafalva, 127 m Ballószög ? -
36 Labanc-dűlő, 109 m Szentkirály ? Nyitva, létrák is megvannak. (Info: Dani Andor, 2009. Köszönöm!
37 Bugaci-Füzes-hegy, 113 m Bugacpuszta ? -
38 Jováki-part, 94 m Csongrád-Bokros FSZ+5 em. Építés éve: 1979
Néhány padlólemez hiányzik
39 Köttön-halom, 99 m Kunszentmárton ? -
40 Bökönye, 86 m Vezseny ? -
41 Balástya-halom, 85 m Szegvár ? A legalacsonyabb tszf magasságon épült torony
42 Harasztos, 90 m Justhmajor v.m., Gádoros ? -
43 Bodzás, 100 m Medgyesbodzás ? -
44 Jel-domb, 91 m Tótkomlós ? -
45 Tompapuszta, 102 m Battonya ? -
46 Halom, 105 m Homokmégy (É-ra) 21 m magas (???) -
47 Kakas-hegy, 143 m Kiskunhalas ? -
48 Ólom-hegy, 172 m (Illancs) Sükösd, Rém ? AK útvonala közelében
49 Bárányos-hegy, 145 m Mélykút ? -
50 Bukor-hegy, 130 m Öttömös ? -
51 Gunin-hát, 126 m Katymár ? A legdélibb torony
52 Csóka-hegy (Szekszárdi-d.), 175 m Báta ? -
53 Zengő, 682 m (Mecsek) | GC-s képek Hosszúhetény FSZ+4 em., 16 m Építés éve: 1984
Radarbázis miatt veszélyben!
SAJNOS VAN MÁR RÁ ÉRVÉNYES BONTÁSI ENGEDÉLY!
54 Róka-domb, 276 m (Zselic) Gödre ? Az alappont hivatalos neve: Róka-hegy
Létrák hiányoznak. (Info: Dobai Gábor, 2009. Köszönöm!)
55 Göbecsi-tető, 264 m (Zselic) Visnyeszéplak valszeg jó magas Az alappont hivatalos neve: Hindai-bérc
261 és 284 m korábbi szintadatok
56 Homokorra, 164 m Berzence, Somogyudvarhely ? -
57 Dombhát (Zalai-dombság), 232 m Somogybükkösd ? -
58 Kanizsai-domb, 237 m Marcali ? -
59 Jád, 187 m Somogyjád ? Zárva, indoklás nagyfeszültség. (Info: Dobai Gábor, 2009. Köszönöm!)
60 József-hegy, 297 m Somogydöröcske ? DDP útvonalán
61 Csillagó, 314 m Szólád, Kötcse ? É-Somogy térképen 314-es magassági pontnál
62* Flóra-hegy, 288 m Lulla, Torvaj ? 1986-os térképen nem szerepel!
Harmadrendű HP
DDP útvonalán
OKT-topik 725. hsz. szerint a létrák megvannak,
pazar kilátás a Balcsira
63* Dékány-hegy, 283 m Tengőd, Bábonymegyer ? 1986-os térképen nem szerepel!
Harmadrendű HP
DDP útvonalán
OKT-topik 725. hsz. szerint a létrák hiányoznak
64 Garáb-hegy, 228 m Felsőnyék 20 m magas -
65* Fenyves, 219 m Ozora ? 1986-os térképen nem szerepel!
Harmadrendű HP
66* Macskahegy-dűlő, 246 m Pári ? 1986-os térképen nem szerepel!
Harmadrendű HP
67 Csernéd, 250 m Szakály ? -
68 Gráberics-föld, 213 m Pusztahencse ? -
69* Balatonszabadi és Enying között, 156 m Balatonszabadi, Enying ? 1986-os térképen nem szerepel!
Harmadrendű HP
70* Vöröslobogó TSZ területe, 160 m Káloz ? 1986-os térképen nem szerepel!
Harmadrendű HP
71 Rác-halom, 116 m Sárbogárd ? FSZ+3,X em. ? Építés éve: 1978
2004. augusztus: zárva
72 Nagyperkáta (Magyar-Kínai Barátság TSZ), 187 m Perkáta ? -
73* Nagylók térségében, 141 m Nagylók térsége ? 1986-os térképen nem szerepel!
Harmadrendű HP
74* Seregélyes-Szőlőhegy, 142 m Seregélyes ? 1986-os térképen nem szerepel!
Harmadrendű HP
75 Szár-hegy, 213 m Kőszárhegy FSZ+3 em., 12 m Építés éve: 1978
76 Meleg-hegy, 352 m | GC-s oldal Sukoró, Nadap FSZ+3 em., 12 m
(Buxi: 04.07.03.)
Építés éve: 1975
A torony zárva, őrzött terület!
77* Mária-völgy mellett ÉK-re, 236 m Alcsútdoboz ? 1986-os térképen nem szerepel!
Harmadrendű HP
Létrák a helyükön, de az emeletek padlózata hiányzik
78* Lovasberény és Fornapuszta között, 194 m Lovasberény térsége FSZ+5 2/3 em., 23 m
(Buxi: 04.07.03.)
1986-os térképen nem szerepel!
Harmadrendű HP
Építés éve: 1984
79* Iszka-hegy (?), 262 m Csór (-Kisiszka?) Valószínűleg FSZ+1,5 em. 1986-os térképen nem szerepel!
Harmadrendű HP
80 Csóka-hegy, 479 m | más képek | más képek Csókakő FSZ+5 em.: 20 m (?)
sajna ezt már
nemtom honnan vettem, Buxi szerint
FSZ+4,5 em.: 18 m
Építés éve: 1977
Tetején toldás: oszlop kosárral a tetején.
81 Lófingató, 304 m Nagyegyháza FSZ+4 em.: 16 m Építés éve: 1975
Lófingatón volt szovjet rakétabázis
82* Körtvélyes, 481 m (Vértes) Szár FSZ+6 em.: 24 m 1986-os térképen nem szerepel!
Harmadrendű HP
Építés éve: 1984
83* Kopasz-hegy, 299 m Császár ? 1986-os térképen nem szerepel!
Harmadrendű HP
2004 május: vadásztársaság által bekerítve
84 Bársonyos-hegy, 228 m Bársonyos FSZ+2 em.: 8 m magas Építés éve: 1974
Csíkos festés hiányzik, állapota rossz, fémlemezek helyett hiányos deszkapadló
85 Látó-hegy, 218 m Kocs FSZ+3 em.: 12 m Eltér az általános sablontól, előregyártott, "C" alakú elemekből építve. Évszám nincs, valószínűleg a legutolsó tornyok egyike.
86* ? Talán a Grébics-hegyen, 195 m ? Tata, Mocsa, Naszály ? 1986-os térképen nem szerepel!
2004-es EOV-GK állományokban nem szerepel!
Így hajlunk arra, hogy nem is létezik. :(=
87 Gerecse-tető, 633 m (Gerecse) Pusztamarót, Gerecse-üdülő FSZ+4 em.: 16 m Építés éve: 1976
OKT útvonalától néhány km-re
(
A tornyot a Budapest Fővárosi Rádióamatőr klub felújította 2008-ban, teljesen önállóan, önerőből, így az biztonságos és járható. Info: Silvius, 2009. Köszönöm!)
88 Pilis-tető, 757 m (Pilis) | GC-s oldal Pilisszentkereszt, Pilisszántó FSZ+3 em.: 12 m Építés éve: 1976
Megrongálva (kibelezve), használhatatlan
89 Magas-hegy, 313 m Nyúl FSZ+2 2/3 em. Építési éve: 1977
Megrongálva
90 Szállás-tető (?), 120 m Bősárkány-Hanságliget ? 1986-os térképen helytelenül feltüntetve!
Szemétlerakó mellett.
91* ? (Szállás-tető?) Acsalag térsége ? 1986-os térképen nem szerepel!
2004-es EOV-GK állományokban nem szerepel!
Így hajlunk arra, hogy nem is létezik. :(=
92 Pinty-tető, 261 m Sopron ? Az alappont hivatalos neve: Cár-halom
93 Lövői-domb, 190 m Lövő ? -
94 Ablánc, Ablánci csárdától DNy-ra, 218 m Bük, Acsád ? -
95 Nagy-Világos (alappont neve), 376 m Felsőcsatár, Vaskeresztes ? (Vas-hegy, 415 m közelében? - nem a csúcson)
96 Felső-Csóka 354 m Szentgotthárd ? A legnyugatabbra lévő torony
97 Gesztenyés-hegy, 240 m Vasvár ? Vasvár közig. területének legmagasabb pontján ?
98 Öreg-Futóné, 574 m | GC-s oldal Tés FSZ+3 2/3 Harmadrendű HP
Építés éve: 1985
99 Péti-hegy, 205 m Pétfürdő FSZ+1,5 em.: talán 6m Harmadrendű HP
Építés éve: 1986
Alsó létra hiányzik, színe kopott
100 Sér-hegy, 187 m | GC-s oldal Balatonkenese FSZ+2 em., 8 m Harmadrendű HP
Építés éve: 1984
101 Felső-hegy, 321 m | GC-s oldal Felsőörs FSZ+4 em.: 16 m
(Buxi, 04.06.23.)
Építés éve: 1974
Zár tökéletesen működik, de számos fémlemez hiányzik. A 2004-es balaton-felvidéki hernyóinvázió a tornyot sem kerülte el.
102 Kandikó, 304 m | GC-s oldal Dobronhegy, Milejszeg ? Göcsej legmagasabb pontján.
2004. május: zárva!
103 Ritási-domb, 296 m Magyarszombatfa (állítólag) 8 szintes! DDK útvonalán | jó magas!
104 Nagy-Tenke, 332 m Lendvadedes Kisvuk fotói alapján kb. FSZ+3 em. (?) Építés éve: 1980
105 Gurgó-hegy, 324 m Valkonya ? DDK útvonalához közel
106 Szegfalusi-hegy, 296 m Dióskál FSZ+2,5 em.: kb. 10m mellette új, nagy kilátó épül!
régi pontnév: Alsó-Pogányvár
F1 Bürökhalom, 104 m Nagyiván Fotó alapján:
FSZ+1,5 em. (?)
1986-os térképen szerepel, de az összesítőn nem!
Egy kunhalom tetején áll, fotó dokumentálja létezését.
F2 Cserhát-hegy, 274 m Szekszárd ? 1986-os térképen szerepel, de az összesítőn nem!
2004 március: zárva!
F3 ? (Karankó, 305 m) Szombathely-Ondód ? Sehol se szerepel, Güsziológus írt róla.
Szerintem valami másféle torony lehet.
X1■ Vadaspusztától K-re, 352 m Csatka ? Harmadrendű HP
X2■ Nándormagaslat ÉNy-i orma, 323 m Sopron ? Negyedrendű alap HP, az egyetlen negyedrendű pont, ahol ismereteink szerint betontorony épült.
Fotó szerint nagyon rondán tele van aggatva mindenféle távközlési és egyéb szerkezetekkel, kábelcsatornákkal.

* A csillaggal jelzett tornyok az 1986-as kiadású Geodéziai Alaphálózatok c. térképen nem szerepelnek, a kilencvenes években készült összesítőtérképen viszont igen. Ha a pont harmadrendű, akkor azért nem szerepel és nincs semmi gond. Ha elsőrendű HP, akkor vagy térkép készítése után épült a torony, vagy valami gáz van (utóbbira példa pl. a 3-as számú).

Az F1 és F2 tornyok az 1986-os kiadású Geodéziai Alaphálózatok c. térképen szerepelnek, a kilencvenes években készült összesítőtérképen viszont valamiért nem.
Az X1 és X2 tornyok létezésére pedig legújabb kutatásaink, Buxi által szerzett anyagok révén derült fény.
Na tessék. Ezen nem fog semmi segíteni, csak a helyszíni bejárások.
Az én összesített, a lap tetejéről megnyitható térképemen mindegyik - akár létezik, akár nem - egyelőre szerepel.

(c) 2003-2009 Bigjoe
Minden jog fenntartva - minden pöcök megbizgetve.